Fórum >> Hozzászólás

  isten hozzászólása:

bár a flyers topikban éjjel azt írtam, hogy akkor említettem utoljára a meg nem adott gólt, most mégis írok róla.

nevetséges, de engem meggyőzött, amit csináltam:
az összefoglalót néztem, nyomtam egy pause-t egy olyan helyzetben, amikor a korongot lehetett látni teljesen, és pontosan kör alakja volt (vagyis felülről lehetett látni, nem torzult formában), és fogtam egy mérőeszközt, és lemértem, hogy a képen mekkora. aztán play, és abban a pillanatban, amikor biron kesztyűje alól már épp a korong belső széle látszik csak ki, nyomtam még egy pause-t. a gólvonalat meghosszabbítottam, és a korong belső szélétől visszamértem annyit, amekkorát a méretének mértem előtte, és az jött ki, hogy a korong már teljes terjedelmével a vonalon belül volt, sőt a méretarány alapján kiszámítva, legalább 3-4 centivel a vonalon belül volt a korong.

most valószínűleg sokan kiröhögnek emiatt, de nem érdekel, csak kiváncsi voltam, és megcsináltam.
de egyébként meg ugyanezt állítottam "tudományos vizsgálat" nélkül is :neveto:

nem számít, lényeg, hogy az eredményen nem változtat(na) a dolog. az más kérdés, hogy ha a philly nyert volna 3-2-re akkor szanaszéjjel b*szkodna az ideg emiatt, de így nem.
egyvalami miatt viszont igen: mikor lesz már a következő meccs? :hisztis:

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.